2010. febr. 19.

Jankó Judit: Kigyúltak a Neon fényei - Napi Gazdaság 2010.01.10.

Új kortársgaléria nyílt nemrég egy Nagymező utcai lakásban, a Galeria Neon. Tulajdonosa, Tóth Árpád fiatal ember, de nem ismeretlen a műkereskedelemben, hiszen 2001-2007 között a Blitz Galériában és a Galeria White-ban dolgozott, utána pedig szabadúszó műkereskedőként tevékenykedett. Az, hogy galériát szeretne, nem meglepő - az, hogy most, amikor kis túlzással mindenki bezár, már jóval inkább.

Egy galéria olyan felületet ad, ahol az ember meg tudja mutatni, mit gondol a művészetről, mit tart érdekesnek, kik szerinte a jó művészek, melyek a művészet azon területei, amelyeket ő alulreprezentáltnak gondol és mit akar tenni azért, hogy ez ne így legyen. Én most érkeztem el oda, hogy galériám legyen - mondta lapunknak a galériás. A kortárs irány is szorulhat némi magyarázatra, hiszen Tóth Árpád a Blitzben klasszikusokkal is foglalkozott, s talán a válság a kortársakat érinti jobban, így biztonságosabban kezdhetne régebbi képekkel. De őt nem érdekli a biztonság, a válság meg majd elmúlik. Neon tulajdonosa Szegeden végezte az egyetemet, filozófiát, irodalmat és közgazdaságtant tanult. A bölcsészkaron a kilencvenes évek végén úgy tűnt, hogy pénzügyekkel kell foglalkozni, "már csak a pénz miatt is", a tőzsde felfutása, a pénzügyi szektor kiépülése idején ez vonzó és kreatív pályának tűnt. Aztán a banki munka másképp nézett ki a mindennapokban: korán kell kelni, bent kell ülni a számítógép előtt, lassan lehet előrehaladni a ranglétrán, és bizony sokszor unalmas az egész. Ekkor került a kezébe egy álláshirdetés, megpályázta és így került a Blitz Galériához, amelynek tulajdonosa, Kováts Lajos éppen a Meo létrehozásán munkálkodott.

Tóth Árpádnak ez volt az iskolája; megállta a helyét egy nehéz, belterjes közegben, megtanulta, hogyan kell tárgyalni beadóval, vevővel, ügyféllel, hogyan kell kiállításokat és aukciókat szervezni, s azt mondja, ezért nagyon hálás. A Meo megszűnése után néhány évig a Blitz lakásgalériaként működött, meghívásos, zártkörű árveréseket tartottak válogatott körnek (50 példányban nyomott katalógusok 50-60 tétellel). Jó iskola volt.

"Mindig a felkészültség volt a legfontosabb, emellett pedig jó stílusban kellett tárgyalni beadóval, művésszel. Igyekeztem tudni, mit adok el. Rengeteget tanultam, olvastam, mentem utána. Mai napig tart. Soha nincs vége a tanulási folyamatnak, mindent ismerni kell, ha elmegyek egy műterembe, tudnom kell onnan választani."

A héten új kiállítást nyitó Galeria Neonba is jó műveket igyekezett válogatni, olyanokat, amelyek kiállják az idő próbáját. Kezdetektől vágya, hogy hiteles legyen a szakterületén, elhiggyék, hogy meg lehet bízni az értékítéletében - reméli, mára ezt elérte, ezért is mert belevágni a Neonba. (Ideje megemlíteni a művészeket, akikkel leszerződött: Farkas Zsófi, Giricz Máté, Nagy Judit Borbála, Siegmund Ákos és Szabó Ákos. Az ő munkáikból állt a galéria november 6-án nyílt első kiállítása.) Tóth Árpád szerint a kortárspiac jóval barátságosabb terület, mint a klasszikusoké. Mivel növekvőben van, nincs áldatlan konkurenciaharc, még mindenkinek az az érdeke, hogy egyre több legyen a szereplő, akár galerista, akár gyűjtő. A vásárlói kör bővülésében pedig reménykedik, hiszen jelenleg többé-kevésbé mindenki ismeri a rendszeres vevőket. A saját korosztályában, a 35-40 évesekben bízik, hogy hamarosan igényük lesz műtárgyakat venni, és hozzájuk a kortárs áll a legközelebb, árban és mondanivalóban is. Van egy másik kör is, akikre mindenki terveket alapoz: az eddig a klasszikus területen vásárlók, akik a szabad műtárgyak számának csökkenése miatt fordulhatnak a kortársak felé. Ez persze bonyolultabb ügy, amit a nehéz gazdasági helyzet még tovább bonyolít.

De Tóth Árpád bizakodik, azt mondja, jól átgondolta, mit tesz, annál is inkább, mivel az elmúlt években sok időt töltött Berlinben, és tanulmányozta, ott hogyan zajlik a galériás élet. Szeretett volna berlini galerista lenni, ám végül hazajött. A miértre egyszerű a válasz: Berlin a világ művészeti központjainak egyike, nagyjából 25 ezer művésszel és ezer galériával. Nagyon nehéz ott labdába rúgni - ha az embernek nincs elég tartaléka, forrása, ahonnan finanszírozni tudja a működését, akkor nem érdemes belevágni.

A művészeti piacnak van egy struktúrája, sok évig tart a létra megmászása, közben bírni kell nemcsak idegrendszerrel, hanem tőkével is. Egy művész kezd egy pici projektgalériában, itt látják a kurátorok, gyűjtők, galériások. Ha sikere van, beszippantja egy következő szint és így megy addig, amíg el nem jut a nagy nemzetközi galériákba. Ekkor már irdatlan pénzekről van szó, hiszen nemcsak Berlinben, hanem Londonban, New Yorkban vagy a világ egyéb pontjain is reprezentálják ezeket a művészeket. A galeristák ugyanezeken a szinteken mennek végig, mindez idő és pénz. Amíg a kicsi, jópofa projektgalerista eljut egy jobb helyen lévő, jobb adottságokkal rendelkező kiállítótérbe, az minimum öt év. De a gyűjtők és a vásárlók közül kevesen figyelnek a projektgalériákra, mert nagyon bizonytalanok. Hiába tűnik jónak egy kiállítás, előfordulhat, hogy a művész hazautazik mondjuk Portugáliába, és soha többé nem fest egy képet sem. Mert a végső cél egy galeristának az, hogy megtalálja azokat a komoly gyűjtőket, akik adnak a szavára, vesznek tőle, és persze olyan gyűjteményük van, amelyik referencia is a további vásárlóknak. Ezt a folyamatot Berlinben külföldiként, magyar pénzből, magyar művészekkel finanszírozni lehetetlen.

Mikor ezt megértettem, úgy döntöttem, hazajövök, nekem itt már van valami nevem, hitelem, ismertségem, illetve ismerősi köröm a szakmában - mondta el Tóth Árpád. - Ismerek művészeket, vásárlókat, gyűjtőket. De arról nem tettem le, hogy ha itthon mindez "bejön", akkor kint is megmutatom magam, illetve fontosnak tartom az együttműködést berlini galériákkal. Fontos szerepe van ebben a Berlinben próbálkozó Németh Hajni nevéhez köthető Lada Projektnek.

A sok kérdezgetésre, miszerint nem rémiszti-e a válság, Tóth Árpád - ha muszáj - rábólint. Aztán gyorsan hozzáteszi: "a kortárs műveket vevők sokkal megszállottabbak. Ha tudom, hogy valaki XY művész hetvenes évekbeli munkáit gyűjti, és találok neki egy ilyet, azt válság ide vagy oda, meg fogja venni. Ha valamit régóta keres és én megtalálom neki, őt se fogja érdekelni, hogy válság van. A nyakamat rá".

Jankó Judit
Napi Gazdaság

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése